Elvoltam

2007 június 20. | Szerző: |

 Elballagott a gyermekem az oviból. Megfogadtam, hogy nem fogok bőgni, mert Én olyan vagyok, hogy szoktam… szóval Én most akkor sem bőgök, és kész. Kezembe vettem a kamerát, és azon keresztül szemléltem az eseményeket. Természetesen a fiam az ablak elé állították, hogy minél kevésbé sikerüljenek a képek, és a felvétel. Na de kicsin  nem akadunk fel, nagyon meg minek. Így gondoltam, legalább még inkább elfoglal, hogy minél jobban sikerüljön a felvétel, még kevésbé fogok tudni a műsorra figyelni, tuti nem sírok. A fenéket nem. Bírtam egészen addig míg ki nem állt a fiam, és el nem kezdte mondani a búcsúversét. Akkor ott eleredtek a könnyeim. Annyira édes volt, és annyira szép. Állt ott, és fennhangon mondta, hogy Napos kötényemben nem leszek már napos, de megtanulom, hogy milyen a hatos. Aztán persze, jött utána még egy pár sor, hogy torkát fojtogatja a sírás, szemében könnyek égnek, nehéz a búcsúzás… na Nálam itt eredtek el a könnyek. Na de a műsor végén mikor megkérdezte a gyerek, hogy Anyuci Te sírsz? Á dehogy, csak belement valami a szemembe. 🙂 Ugye ez nem nagy füllentés?:) Persze egyedül voltam a ballagáson is, na nem mintha apukának szóltam volna. Ha Ő nem kérdezte, hogy mikor lesz, akkor Én minek szóljak neki? A szavalóversenyt tudta, hogy mikor lesz, még sem jött el… Amikor így látom a kifelé boldog családokat… mert, hogy aztán valóban boldogok-e, azt nem tudhatom. Szóval, mikor ezeket látom, olyankor mindig összeszorul a szívem, hogy nekem nem adatott meg, az Én fiamnak apa nélkül kell felnőni. Na meg tényleg az egyetlen boldogságot az életemben most a fiam adja.
Na de azért most hétvégén, kb. 2 héttel a ballagás után, apuka megkérdezte, hogy mikor lesz a ballagás. Mondom neki, már volt… na erre olyan képet vágott, hogy ha azzal ölni lehetett volna, akkor most nem írkálnék itt. Miért nem szóltam neki? Mondom, miért kérdezted, hogy mikor lesz? Még az sem érdekelt, hogy a gyerek egyáltalán megy-e iskolába. Erre persze már nem  tudott mit mondani. Helyette jött azzal, hogy majd nyaraláskor elhozza a gyereket Nekem a nőjével. Na mondom, akkor most ácsi, mert nem vagyok rá kiváncsi. Erre persze… Jaj már miért nem tudod magad túltenni ezen? Szerintem más sem nagyon tudná, ha az életét derékba törik. Jó, hogy ne ebéddel, főleg több fogásossal várjam a nőjét. Ha eddig a ribi nem volt kiváncsi rám, akkor most már tünjön a pokolba, mert megtépem. Okozott már elég kellemetlenséget, szomorúságot, így ha lehet ne is lássam. Ő lesz az egyetlen ember, akinek soha nem fogok tudni megbocsájtani. Aki miatt a pokolra fogok kerülni, mert megbocsájtani tudni kéne, azonban nekem nem megy. A ribinek nem.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!