Kicsit rég voltam
2007 április 5. | Szerző: Kamillosz |
Iskolába jártunk a gyerekkel ismerkedni a jövő évi elsős tanító nénikkel. Kiválasztotta, hogy mely osztályba szeretne járni. (uaz a tanító néni páros szimpatikus neki, mint nekem:) ) Ha minden igaz fel is fogják venni az iskolába, legalábbis ezt mondta az igazgatónő. Remélem, hogy így lesz, és nem kerül még 50 újabb nagy göröngy az utamba a beiratkozáskor, bár, hogy ezt mondja az igazgatónő, ehhez is kellett rohangálnom, ide-oda… Semmi nem megy egyszerűen. Húsvétra sem nagyon tudtam még készülni. Bár már az ablakpuceváláson túl vagyok, és lemostam a szekrényeket is, de még hátra van egy alapos porszívózás, na meg a fürdő kitakarítása (csempe mosás és társai), szóval nem unatkozom majd szombaton. Kaptam gyönyörű virágokat ismerősöktől, amiket már elültettem a kertben, azonban a balkon ládáimba még meg kell vennem Istvánkákat (pistike), csak azt mondta a kertész a suliban, hogy ráérek utána megvenni, ha már Ő elültette, nehogy elfagyjon, mert, hogy lágyszárú. Szóval ilyen okosságokkal látott el, így most várom, hogy mikor ültet.
Ex: elértem nála amit akartam. Nem engedtem neki, végül megfutamodott, mikor befenyegetett egy beperléssel, és mondtam neki, hogy tedd meg, majd megrohamoztam paragrafusokkal. Hehe, észrevette, hogy nem vagyok annyira elveszett, végül annyit mondott, nem megy bíróságra, és elintézi, hogy akkor viszi nyáron el a gyereket, mikor zárva az ovi, és két hétre viszi. Még azt is sikerült elérnem, hogy visszacserélje a hétvégéket, így újra vannak szabad közös hétvégéink. Szóval egész jól alakul vele. Hála Istennek nem kellett beszélnem vele a múltkori nagy vita óta, ugyanis csak e-mailben hajlandó kommunikálni, pontosabban e-mail-ben keresett meg. Én ugyan nem keresem, bár a születésnapján felhívtam, hogy a gyerek fel tudja köszönteni. Igaz Ő még ennyit sem tesz meg az én születésnapomon. Na de kit érdekel. Teszek rá. Jön a hosszú hétvége, alig várom. Szombaton kidolgozom magam, és vasárnap, és hétfőn csak pihi. Ja hétfőn bújkálok a locsolók elől, mert ezt nem szeretem. Mármint a locsolást.:)
Köszönöm a hozzászólásokat! A linkelős bejegyzéseket hanyagolnám, ha nem lenne baj… nem hiszem, hogy épp ezekkel kellene az oldalt telíteni. Köszi, hogy figylembe veszed a kérésem.
Ha nem jönnék húsvétig már, akkor mindenkinek békés ünnepet kívánok, és kevés locsolót a lányoknak, de annál több tojglit a fiúknak!:)

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: