Eszméletlen rég voltam, bocsánatot kérek attól, aki többször próbált olvasni. Nem mentegetőzni szeretnék, hanem egyszerűen nincs időm semmire. Sok a két háztartás ellátása, közben a munkahelyen megfelelni, na meg megy az iskola is a gyereknek, és mindenhol toppon lenni nem könnyű, de kivitelezhető.
Eltelt egy karácsony, ami nagyon jól telt, és hálával volt teli. Hálát adtam Istennek, hogy anyu velünk lehetett, hogy egy békés, meghitt karácsony lehetett a mienk, és nem egy szomorú, bánattal teli. Anyu jól van, legalábbis a körülményekhez képest. Az orvosa szerint nagyon szépen javul, sőt még most is javult a szíve. Szóval jól van, és ez a lényeg.
Okos apuka továbbra sem változik, sőt már gondolkodtam azon is, hogy özveggyé avanzsálok át, mivel többször elmondta, hogy az az ember, akit én ismertem, az már meghalt. Akkor özvegy vagyok nem? 🙂 Szerintem igen. Aztán, ha ilyen szemszögből nézem magam és állapotom, akkor lehet talán nyugodtabb vagyok, mert nem számítok semmire, elvégre egy ismeretlen embertől mire számíthatnék? Az, hogy a gyereknek osztottak már félévi bizit, és még meg sem kérdezte milyen lett, az teljesen mellékes dolog, elvégre egy “halott” ember nem tud kérdezni nem? Vele így vagyunk mostanság…
És akkor én… Én jól vagyok, a munkám tökéletes, nagyon élvezem, nagyon jó a csapat, akikkel együtt dolgozom. Nem bántam meg egy percig sem, hogy léptem, és újba vágtam. Jobb volt ez így. Azt az egyet bánom, hogy nem előbb léptem meg a munkahelyváltást. Teljesen egyedül vagyok, de már nem is hiányzik, hogy társ legyen mellettem. A munkám a fiam lefoglal, nem is férne bele az életembe úgy érzem egy férfi, akinek lesni kellene kívánságait stb. Na meg megszoktam egyedül. 5 év… hosszú idő. Nem? De!:)
Próbálok majd jelentkezni sűrűbben…
Sziasztok!:)