Potyogtak a könnyeim

2008 március 16. | Szerző: Kamillosz |

 Virágvasárnap van. A templomban a mise keretében a barkaszentelés után,  Passio játék volt az ifjúsági hittanosok előadásában. A Jézust játszó srác annyira szépen énekelt, és annyira átéléssel játszott, hogy mikor “keresztre feszítették”, és utána, mikor Mária karjaiba fektették potyogtak a könnyeim. Egyszerűen nem tudtam visszatartani, de nem csak én, többen “sírtunk”. Egyszerűen szavakkal elmondhatatlan, ezt át kell élni, annyira megható volt, és ahogy feküdt “Mária” ölében, és egy lány elkezdett énekelni Mária nevében ott végem volt, már meg sem próbáltam visszafogni a könnyeim. Valahogy talán még a Passio film sem tudta előhozni belőlem ezeket az érzéseket, ott inkább a borzalom járt át, itt viszont a meghatottság, és mindez többnyire kamaszok alakításától, mert itt a többség 15-18 év közötti fiatal volt, kivéve a Jézust alakító, mert Ő 27 éves. Szép tiszta hangok, csodás ének, és beleélés. Ennyi kellett hozzá. Sok magyar színész tanulhatna ezektől a fiataloktól. Temérdek gyerek is kiment az oltárhoz, mikor a Miatyánk imádkozására került sor. Szeretek közéjük járni, és közéjük tartozni, mert ezt a közösséget valóban átjárja a szeretet, és a megértés. Itt az ember megnyugvást, békét, és nyugalmat talál. Közöttük megtalálható a csend, ha csak egy rövid időre is, mintha megállna az idő. Jó közöttük feltöltődni 1 hétre. Egyet bánok csupán… a gyerek nem tudott ma velem ott lenni, mert apás hétvége van.