Valahogy így karácsony közeledtével mindig eluralkodik rajtam a depi. Ennek egyik, és talán legfőbb oka, hogy folyamatosan mindenhonnan a szeretet csöpög, felturbózzák az egészet, és másról sem hallani, hogy ki mit kap a PÁRJÁTÓL. Én meg alig várom, hogy vége legyen az ünnepnek mióta egyedül vagyok. Nekem nincs a fa alatt ajándék, mert nincs kitől. A gyerek még kicsi hozzá, hogy ajándékot vegyen nekem, így nekem üres a fa alja. Arról meg nem is beszélek ami magány akkor kap el, mikor egyedül fekszem le az ünnepek alatt, sőt, mikor az apja elviszi és én teljesen egyedül maradok. Ezelőtt 4 évvel el nem tudtam képzelni, hogy mennyire rossz azoknak a karácsony, akik egyedül vannak, ma már tudom, és még mindig nem olyan rossz, mint aki teljesen egyedül van. Ez a karácsony lesz a 4., amit társ nélkül a gyerekkel kettesben töltök, majd egyedül. Hozzá szokhattam volna már, de valahogy nem megy. Ha az ünnepre gondolok összeszorul a torkom, és bőgni tudnék. Igazságtalannak érzem a sorsot ilyenkor, mert nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki mindezt. Itt vagyok 31 évesen, és kutyának sem kellek már. Lefutott, kifutott széria vagyok, kis gyerekkel meg akár le is húzhatom magam, mert kutyának sem kellek. Csak lenne már vége az ünnepnek, mert különben nem érzem ezt a hiányt, de ilyenkor felerősödik.
Na ez most egy depis bejegyzés:))))))))))))).