Anya nem akarok

2007 július 11. | Szerző: Kamillosz |

 Anya nem akarok az Apához menni!-mondta a gyerek, miközben az anya tudta, hogy ez lehetetlen. Kisfiam én nem erőszakoskodom, Tőlem itthon maradhatsz, megoldom, hogy legyen ki vigyázzon Rád, mondta az anya miután már 2. hete hallgatta a gyermekének ezen kérését minden nap. Először  még próbálta rábeszélni a gyereket, hogy jó az apánál, meg biztos visz kirándulni, meg mentek ide-oda, stb. De az apa nem beszélget velem, és nem játszik velem, kontrázott ilyenkor a gyermek. Egy idő után az anya beletörődött, és próbálta megszervezni, hogy ha az apa belemegy, hogy ne vigye el a gyereket, akkor a nagyi álljon készenlétben, hogy vigyázzon a gyerekre. Persze mélyen belül tudta, hogy az apa úgy is el fogja vinni. Ahogy közeledett a nap, annál többször mondta a gyerek, hogy nem akar menni, és fogta a dolgot egyre könyörgőbbre. Végül már ott tartott a gyerek, hogy elbújik, hogy ne találja Őt meg az apja. Aztán eljött a nap… egész nap görcsben volt az anya gyomra. A gyerek meg egyre letargikusabb, de mellette bizakodó, hogy Ő akkor is megmondja, és nem fog menni. Aztán eljött az idő, és megállt az autó. A gyerek fejet lehorgasztva ment ki, és közben fogta az anya kezét.

-Apa nem megyek Veled! Nem akarok hozzád menni!
-Mi az, hogy nem jössz?
-Nem akarok, nem szeretnék. Itthon akarok maradni az Anyával.
-De miért nem akarsz jönni?
-Mert nem szeretnék, és mert nem érzem jól magam Nálad!
-De akkor is eljössz Velem!
-De nem akarok! – mondta a gyerek és közben odabújt az anyjához, és átölelte az anyja lábát.
-Ennyit megtehetsz apádért, hogy 1 évben 2 hetet vele töltesz! Nekem nem jut belőled több, mint évi 2 hét, különben meg csak a fényképed van.
-Nem baj, Én akkor sem akarok menni!
(közben az anya fején átfutott, hogy igen, évi 2 hét jut, mert elhagytad a családot! De ezt az évi 2 hetet, sem csak a gyerekkel töltöd, hanem viszed a ribit is, akit a gyerek ki nem állhat! Ha annyira odavagy a gyerekért, akkor talán ezt a két hét lehetne tényleg csak a gyereké!!!!!) – de nem mondta ki a gondolatait hangosan, mert nem akart vitába szállni, bonyolódni ezzel az emberrel, akit egykor szeretett, ma meg olyan számára, mint egy vadidegen. Hangosan csak ennyit mondott:
-Ha nem akar menni a gyerek, akkor nem kell mennie, Én nem erőszakoskodom, hogy elvidd. Megoldom a felügyeletét! Tőlem itthon maradhat!
-Akkor is elviszem, mert jogom van hozzá! Maximum, ha nem érzi jól magát, és haza akar jönni, akkor visszahozom!
-De Én akkor sem akarok Veled menni! Anyával szeretnék maradni! Itthon olyan jó!
és ment még ez így vagy félórán keresztül, míg végül ez-az beígérésével, hogy majd ennyit meg annyit beszélget, foglalkozik a gyerekkel… míg végül a gyerek beletörődve, könnyekkel a szemében beült az autóba.
-Anya ugye telefonálsz minden nap?
-Igen hívlak! Mikor hívjalak? Reggel, vagy este?
-Reggel anya! Szeretlek!
-Én is szeretlek Kicsim! Vigyázz magadra és fogadj szót apádnak!
Hosszan integetett, és küldte a puszikat az anyjának, míg az anya torkát a könnyek fojtogatták, és alig várta, hogy bemenjen a lakásba, ahol utat adott a könnyeinek. Egyedül maradt, ha csak 2 hétre, de akkor sincs senki, aki azt mondja, hogy anya éhes vagyok, anya…anya… anya… és akkor, és tudod, és anya… és anya… és nincs ki csacsogjon, csak a néma csönd van a házban, és piszkosul hiányzik. Igen! A fiam hiányzik!