Még élek
2009 január 31. | Szerző: Kamillosz
Eszméletlen rég voltam, bocsánatot kérek attól, aki többször próbált olvasni. Nem mentegetőzni szeretnék, hanem egyszerűen nincs időm semmire. Sok a két háztartás ellátása, közben a munkahelyen megfelelni, na meg megy az iskola is a gyereknek, és mindenhol toppon lenni nem könnyű, de kivitelezhető.
Eltelt egy karácsony, ami nagyon jól telt, és hálával volt teli. Hálát adtam Istennek, hogy anyu velünk lehetett, hogy egy békés, meghitt karácsony lehetett a mienk, és nem egy szomorú, bánattal teli. Anyu jól van, legalábbis a körülményekhez képest. Az orvosa szerint nagyon szépen javul, sőt még most is javult a szíve. Szóval jól van, és ez a lényeg.
Okos apuka továbbra sem változik, sőt már gondolkodtam azon is, hogy özveggyé avanzsálok át, mivel többször elmondta, hogy az az ember, akit én ismertem, az már meghalt. Akkor özvegy vagyok nem? 🙂 Szerintem igen. Aztán, ha ilyen szemszögből nézem magam és állapotom, akkor lehet talán nyugodtabb vagyok, mert nem számítok semmire, elvégre egy ismeretlen embertől mire számíthatnék? Az, hogy a gyereknek osztottak már félévi bizit, és még meg sem kérdezte milyen lett, az teljesen mellékes dolog, elvégre egy “halott” ember nem tud kérdezni nem? Vele így vagyunk mostanság…
És akkor én… Én jól vagyok, a munkám tökéletes, nagyon élvezem, nagyon jó a csapat, akikkel együtt dolgozom. Nem bántam meg egy percig sem, hogy léptem, és újba vágtam. Jobb volt ez így. Azt az egyet bánom, hogy nem előbb léptem meg a munkahelyváltást. Teljesen egyedül vagyok, de már nem is hiányzik, hogy társ legyen mellettem. A munkám a fiam lefoglal, nem is férne bele az életembe úgy érzem egy férfi, akinek lesni kellene kívánságait stb. Na meg megszoktam egyedül. 5 év… hosszú idő. Nem? De!:)
Próbálok majd jelentkezni sűrűbben…
Sziasztok!:)
Jól van na tudom
2008 szeptember 13. | Szerző: Kamillosz
hogy eltüntem. Oka volt. A nagy Ő várása teljesen jelentéktelenné vált számomra a nyáron. A nyár úgy kezdődött, hogy édesanyám infarktust kapott. Túlélte. Ezekután folyamatosan kórházba be, kórházból ki, vizsgálat várás, újra kórházba be, kórházból ki, otthoni injekciózás, majd a megdöbbentő tény… műtét nélkül nem marad életben. A szeptember így kezdődött. Szívműtét, nagy kockázattal, kérdésesen, hogy túléli-e a műtétet. Túlélte, és egyre jobban van! Hála Istennek, aki mellettünk volt, és a folyamatos imáim, illetve az egyház közösség imádkozása, na meg az aranykezű szívsebésznek köszönhetően anyu állapota javul, sőt! egyre jobban volt, és a legrosszabb állapotú betegből, 2 nap alatt a legjobb lett, persze kellett hozzá az élni akarása is. Kegyetlen egy nyár volt, de anyu él, és ez a lényeg, és ezért hálát adok az Úrnak. Ez a nyár az infarktus mindenféle vizsgálatának, orvosi kezelésének és a betegség megismerésén kívül sok minden mást is megtanított nekem. Mégpedig, hogy kire lehet számítani a bajban, mi van akkor ha… a testvérem, anyu testvérei, vagyis a családom teljesen magába roskad, tehetetlen lesz a bajban. Egyedül voltam, egyedül csináltam mindent, és ekkor éreztem a nagy hiányt rettentően erőssen. Ez a hiány pedig egy társ hiánya volt, hogy nem lehetett senkivel megbeszélni a problémákat, teljesen magamban kellett tartani, hogy mit mondott az orvos, hogy mitől kell tartani, hogy mi lehetséges.
Az új melóhelyen viszont kitettek magukért, mert velem együtt izgulták végig a nyarat, és 100%-osan támogattak, és ezt köszönöm nekik!!!!
Megtanultam a nyáron azt is, hogy meg tudom állni a helyem egyedül is minden szinten, nem vagyok rászorulva senkire, még így is képes vagyok feldolgozni mindent, hogy nincs lelkitámaszom, akarom mondani társam.
Hogy milyen szinten álltam meg a helyem, hogy 100%-osan-e azt csak az Úr tudja megmondani. Biztos vannak olyan területei az életemnek, ahol másképp, máshogyan kellett volna viselkednem. Tudom, hogy türelmetlen voltam a gyerekkel, hogy a nyáron nem tudott pihenni, mert jött velem, és csinálta velem, amit kellett, miközben neki még gyereknek kellett volna lennie, és nem azt néznie, hogy anya a mamát injekciózza. Tudom, hogy hibáztam a fiamnál, de már nem tudom visszacsinálni, maximum jóvátenni próbálhatom meg, hogy most minden időmet rászentelem, és eszméletlen nagy szeretettel veszem őt körül.
A nagy bajnak egyetlen pozitívuma volt… fogytam 10 kg-t.
Na kb. ennyi történt az elmúlt 3 hónapban.
Elnézést
2008 május 25. | Szerző: Kamillosz
Elnézést kérek mindenkitől, aki esetleg szeret engem olvasni! Nagyon rég írtam utoljára. Nagy változás volt az életemben, munkahelyet váltottam. Az új helyen sokkal több munka van, persze a pénz is több egy picivel, na meg szakmailag sokkal inkább toppon kell most lennem, mint az előző helyemen. Az új melóhelyen a gárda klasszisokkal jobb, a főnökömről meg ne is beszéljünk… Eszméletlen rendes, és jó! Szóval ilyen szinten nagyon helyre jöttem. Előbb kellett volna meghoznom ezt a munkahelyváltós döntést, na de jobb később, mint soha. Párkapcsolatilag viszont totál semmi. Olyan mintha írtóznának tőlem a hímnemű egyedek. Annyira hiányzik már egy társ, lehet épp ezt érzik és ezért menekülnek. Na jó, de nem is találkozom senkivel… Nem ír senki, nem keres senki. Találtam azonban egy aranyos történetet, amit szeretnék most megosztani olvasóimmal, mert bizony én is sokszor gondolkodom azon, hogy mivel érdemeltem ki stb… Íme a válasz rá:
Sokszor gondolkozunk azon: „Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat?” vagy „Miért engedi meg Isten ezt a dolgot az életemben?” Ha benned is felmerülnek ezek a kérdések, itt van egy rövid, aranyos kis történet:
Egy lány, amikor hazament édesanyjához elkezdett panaszkodni: „Anya, meg fogok bukni algebrából, a barátom szakított velem és a legjobb barátnőm elköltözik. Miért kell, hogy ilyen sok rossz dolog történjen velem?”
Mialatt a lány elmesélte bánatát, az édesanyja éppen egy süteményt sütött. Megkérdezte a lányát, hogy kér-e enni valamit.
Erre a lány egyből így felelt: „Persze anya, te mindig valami nagyon finomat csinálsz.”
„Megkínálhatlak egy kis olajjal?”
„Fúúúúj, anya ettől lenne aztán szörnyűbb a napom.”
„Akkor adhatok néhány nyers tojást előételnek?”
„Jaj, anya, az is undorító.”
„Talán lisztet vagy egy kis szódabikarbónát?”
„Anya!!!!!!! Valami normális dolgot szeretnék enni!!!”
Erre az édesanyja így felelt: „Drága kicsim! Sokszor a dolgok, egymagukban rossznak tűnnek. De ha megfelelően összerakod őket, akkor a végeredmény egy nagyon finom és csodálatos sütemény lesz, amit szeretni fogsz! És drága lányom ez nem csak a sütésre igaz…”
Potyogtak a könnyeim
2008 március 16. | Szerző: Kamillosz
Virágvasárnap van. A templomban a mise keretében a barkaszentelés után, Passio játék volt az ifjúsági hittanosok előadásában. A Jézust játszó srác annyira szépen énekelt, és annyira átéléssel játszott, hogy mikor “keresztre feszítették”, és utána, mikor Mária karjaiba fektették potyogtak a könnyeim. Egyszerűen nem tudtam visszatartani, de nem csak én, többen “sírtunk”. Egyszerűen szavakkal elmondhatatlan, ezt át kell élni, annyira megható volt, és ahogy feküdt “Mária” ölében, és egy lány elkezdett énekelni Mária nevében ott végem volt, már meg sem próbáltam visszafogni a könnyeim. Valahogy talán még a Passio film sem tudta előhozni belőlem ezeket az érzéseket, ott inkább a borzalom járt át, itt viszont a meghatottság, és mindez többnyire kamaszok alakításától, mert itt a többség 15-18 év közötti fiatal volt, kivéve a Jézust alakító, mert Ő 27 éves. Szép tiszta hangok, csodás ének, és beleélés. Ennyi kellett hozzá. Sok magyar színész tanulhatna ezektől a fiataloktól. Temérdek gyerek is kiment az oltárhoz, mikor a Miatyánk imádkozására került sor. Szeretek közéjük járni, és közéjük tartozni, mert ezt a közösséget valóban átjárja a szeretet, és a megértés. Itt az ember megnyugvást, békét, és nyugalmat talál. Közöttük megtalálható a csend, ha csak egy rövid időre is, mintha megállna az idő. Jó közöttük feltöltődni 1 hétre. Egyet bánok csupán… a gyerek nem tudott ma velem ott lenni, mert apás hétvége van.
Tartozom
2008 március 15. | Szerző: Kamillosz
Jelentem megmaradok!:) A leleteim negatívak, úgy néz ki, hogy megúsztam a dolgot ennyivel, aminek végtelenül örülök! Isten kegyes volt hozzám, vagy csak rávilágított, hogy vegyek vissza a tempóból és próbáljak egészségesebben élni. Igazi rémálom volt ez az elmúlt három hét, hogy mi lesz a szövettan eredménye, ráadásul mikor érdeklődtem, hogy mi az eredmény, óráknak tünt mire a nővér megtalálta a leletem, de biztos pillanatok alatt megvolt, csak nekem tünt nagyon hosszú időnek. Szóval negatív, és nincs szükség semmi más kezelésre. A heg maga is egész jól néz ki, már nem olyan rémisztően randa, mint először tünt, sőt, az egész 2 cm, és csak kicsit piros csupán és egy vékony csík.:)
Hallgatni viszont ma este ezt hallgatom, valami csodás szerintem, remélem, hogy annak is tetszeni fog, aki veszi a fáradtságot, és olvassa a blogom. Köszönöm minden olvasómnak.
Eszmélés
2008 március 15. | Szerző: Kamillosz
Olvastam egy könnyű kis női könyvet, amolyan semmi értelme könyv, mégis telik az idő vele, nem kell rajta gondolkodni, könnyű kis olvasmány, és nem csöpögős. Na ennek a könyvnek kapcsán jutott eszembe, hogy itt állok 32 évesen, egy válással a hátam megett, és még soha senki nem kérte meg a kezem. Igen! Tőlem még soha senki nem kérdezte meg, hogy leszel a feleségem?… Azért ez ciki nem?:) Aztán elgondolkodtam, hogy vajon valaha fogom hallani ezt a bizonyos mondatot? Mára leregeltem minden társkereső oldalról, már nem vagyok fent sehol, ezek után az igazinak az életben kell jönnie, mert más lehetősége nincs már rá. Na de majd meglátjuk…
Új melóhely, új élet, minden más. Teljesen megváltozott minden körülöttem, talán ennek kapcsán jött az, hogy a netről is leregeljek. Kiegyensúlyozottnak, boldognak érzem magam, igaz nagyon hulla vagyok, kifáraszt az új hely teljesen, de szerintem ez normális dolog, elvégre új hely, új emberek, és itt még a feladatkör is új. Most tanulok bele. Szóval szorítsatok, hogy klaffoljanak a dolgok!:)
Heg
2008 február 28. | Szerző: Kamillosz
Köszönöm a vígasztaló szavakat a hegemet illetően. Jelentem ma kiszedték a varratokat, a doki bácsi szerint nagyon szépen gyógyul, szövettanra még várni kell.
Azonban amikor manapság a férfiak annyira a tökéletes nőket keresik, és ha csak egy kis szépség hiba van, azt olyan szinten fel tudják nagyítani, hogy az már fájdalmas, akkor mit gondoljak én, akinek van egy kb 2-3 cm-es varrata, súlyfeleslege? Egyelőre nagyon frusztrál a dolog, de majd megbarátkozom a bibimmel, csak kerüljön le a kötés róla, aminek holnap este lesz itt az ideje.
Ja és tényleg a bibimet csak az láthatja, akinek elhiszem, hogy szeret:), csak hát azért mégis… szóval értitek…:) Egy nő, még a kákán is csomót keres, ha akar… főleg, ha a melléről van szó…
Netes ismerkedés III.
2008 február 28. | Szerző: Kamillosz
Egy-két levélváltás után ráálltam egy találkozóra egy tanár emberrel is. Na ugye bár, az emberjánya úgy gondolja, hogy egy tanár ember normálisan fel tud öltözni. Ez azonnal tévhitnek bizonyult számomra, amikor megláttam. Úgy kezdődött, hogy megérkeztem nyári melegben a megbeszélt helyszínre. Álldigáltam ott egy kicsit, amikor is a frissen locsolt pázsitról felemelkedett egy hímnemű egyed, legyen ezentúl T, aki odajött hozzám, hogy ha minden igaz velem van találkozója. Mondanom sem kell, hogy a fotóra, amit küldött nem hasonlított, de ekkora már rendelkeztem akkora tapasztalattal, hogy ezen nem is lepődtem meg. T. legalább magasabb volt mint én, na meg annyira nem is randa. Na de visszatérve az első behatásokra… szóval felkelt a frissen locsolt fűről, mely foltokat hagyott ruházatán, hol vizes, hol zöld nyomokat. Ruházata is igen megválogatott volt. Tipikus kínai piaci cak kéccáh rövid nadrág, és ugyancsak nagyon jó minőségű póló, na és mindehhez az a bizonyos hátamborsódzik tőle tépőzáras szandi, de legalább mezitláb és nem zokniban, ja és egy szintén “nagyon menő” hátizsák. Én meg jelentem mivel munkából mentem, így kosztüm, blúz, meg magas sarkú és kis bőr retikül. Nagyon szép pár voltunk együtt, na de ez még nem a slussz poén. 80 fokban sétáltunk egy nagyot, amikor is egyszer csak közli T, hogy Ő most akkor átöltözik. Mondom neki, hogy itt a ligetben? Persze, nem képzelem, hogy Ő ebben a ruhában fog haza gyalogolni… Mondom neki, hogy haza gyalogolni? Hát nem a város másik végén laksz? Mondja, hogy de, de Ő részt szokott venni valamilyen maratoni gyaloglótúrán, és épp emiatt, Ő mindig mindenhova gyalogol, mindegy neki, hogy tél van vagy nyár. Állam összekanalaztam a fűről, na meg elfordultam, mivel ekkor már lazán vetkőzött, ott a liget közepén. Én meg szerintem vörösebb lehettem a pipacsnál is. Átöltözött egy hasonlóan csini és jó minűségű rövid nadrágba, és pólóba, és felhúzott csak úgy a lábára, zokni nélkül egy cipőt. (megjegyezném, mindezek tudatában, hogy amiben megjelent ruci, biztos az ünneplője volt:-) ) Szóval ott a liget közepén átöltözött, én meg irultam-pirultam, és a végén közölte velem, alig megalázóan, hogy lehetnék vékonyabb is, és rám is rámférne egy kis gyaloglás, majd megkérdezte, hogy akkor mikor találkozunk legközelebb. Mire én nagyon frappánsan odavágtam, hogy köszi a bókot, és találkozunk a következő maratonon, amin én is részt veszek, majd sarkon fordultam, és úrinősen felszálltam a metróra és haza mentem. Természetesen ezek után kaptam egy levelet, hogy ne higyjem magam olyan nagy számnak, mert akkora vagyok, mint egy ház, és még beképzelt is, és különben is ki a francnak kellenék egy kisgyerekkel, ja és nem is tetszettem neki.
Normális, kultúrált választ írtam neki… Nekem viszont nagyon bejöttél, főleg az öltözködésed, és egyáltalán nem bánom, hogy nem lehet több közöttünk.:)
Megjegyzés: félre ne értsen senki! Semmi bajom nincs az olcsó ruhákkal, azonban adja már meg valaki a módját annak, ha találkozik valakivel, hogy nem a fűnyírós ruhájába jelenik meg… mert nekem a ruhája kb. otthonra takarítani, és füvet vágni felelt volna meg. Na meg ha már dagadt is vagyok, azért nem kell az ember arcába üvölteni…
Netes ismerkedés II.
2008 február 27. | Szerző: Kamillosz
Történt egyszer hajdanán, hogy rám kattintott egy olasz pasi, aki Magyarországon él már évek óta, az egyik netes társkereső oldalon. Váltottunk egy pár levelet, mikor is írta, hogy szeretne velem találkozni. Gondoltam én, hát ám legyen. Előtte azért a rutin meg az évek azt tetették velem, hogy próbára tegyem. Mondtam a netes barátnőmnek, cuppanj rá légy szíves, írj. Barátnő megtette. Persze vele is találkozni akart. Én meg gyanútlanul megkérdeztem, hogy most csak velem ismerkedsz, vagy van más is? A pasi legyen O ezentúl írta, hogy csak veled, mert Te annyira tökéletes vagy stb. (Barátnőmmel folyamatos kapcsolat közben, hogy hol tartanak a levelezésben.) Én meg persze ma jöttem le a falvédőről mindent elhittem ;-). Aztán jött, hogy mikor találkozzunk, mire megadtam neki egy időpontot, persze elsőre azt mondta, hogy oké, neki jó, rendben. Szóltam a barátnőmnek, hogy mikor találkozunk, erre Ő is uazt az időpontot írta a O-nak. O persze írta nekem, hogy még sem lenne neki jó az időpont, mert most jutott neki eszébe, hogy határidős munkája lesz, amivel készen kell lennie. Ekkor már röhögtünk a barátnőmmel, hogy mennyire hülyének néz. Na a lényeg a lényeg… végülis én találkoztam vele. 175 cm magasnak vallom magam, miközben csak 173 vagyok, a pasi 180-nak vallotta magát, és egy jó fél fejjel volt alacsonyabb, mint én. Beültünk egy kávézóba, ahol Ő narancslevet kért, én colát. Folyamatosan beszélt… mikor próbáltam volna egy-egy poént elsütni, akkor közbe szólt, hogy most nem a humornak van itt az ideje, mert most ismerkedünk. 🙂 Én jól nevelt lányként persze meghajoltam a pasi előtt, hogy rendben akkor most komolykodunk, csak én nem ez a komolykodós típus vagyok. Elérkezett a menjünk haza ideje… O kérte a számlát. Elővette a pénztárcáját, és kivett belőle 250 Ft-ot, (több nem is volt nála!!!! )és közölte, hogy a saját colámat fizessem én, mivel ez csak az első találkozás, és legközelebb úgy is nála leszünk fent. Hoppá mondom.. lesz legközelebb is? 😉 Na de elővette a 250 Ft-ját és felállt az asztaltól. Én meg gyorsan elkezdtem keresni a pénztárcám, hogy kifizessem a colámat, amikor is szembesültem vele, hogy hoppá az Ő narancsleve 310 Ft. Azonban mire szólni tudtam volna Ő már az ajtónál volt, a pincér meg ott állt előttem, hogy akkor fizessek. Majd lesült a képemről a bőr, de kifizettem a 310 Ft-ot a narancslevére, mivel az én colám csak 250 Ft volt. Elment a pincér és én mosolyogva csigalassúsággal felvettem a kabátom, mire O odaszólt az ajtótól, hogy jössz már?:) Elkísért a metróig… vagyis elrohant a metróig, én meg kb 15-20 méterrel lemaradva sétáltam mögötte, majd lerohant a lépcsőn, én meg eszméletlen lassú léptekkel lesétáltam a lépcsőm, míg ő sürgetett, hogy na gyere már. Ott elváltunk, és soha többet nem voltam hajlandó vele találkozni.:) Aztán levélben mindent ráolvastam, és erre fogta és letiltott. EGyébként a neve a társkeresőn: Lovag volt:))))))))) Ha ilyenek a lovagok, akkor én inkább egy csövit kérnék:)
…
2009 október 2. | Szerző: Kamillosz
Egyedül vagyok, magányos… Annyira letargikus érzés kerített hatalmába és nem tudok szabadulni. Egyedül vagyok, lassan 2 éve nem találkoztam senkivel. 1,5 éve aggódás az életem, senkivel nem tudom megbeszélni a bajaimat. Féltem anyut, aggódok, pedig az orvosok szerint jól van, de mégis annyira itt lebeg, hogy bármikor történhet valami rossz, valami kiszámíthatalan, mint ahogy jött az az infarktus is.
Gondolkodtam az életemen is. Olyan mintha menekülni akarnék valami elől a vallásba, vagy az Úrban keresném a választ a mindennapjaim bajaira, mintha tőle várnék enyhülést. Várom az igazit, a férfit, aki el tudna fogadni így, ahogy vagyok, azonban időm nincs arra, hogyha valaki találkozni szeretne velem egyszer csak, akkor találkozzak vele. Hol az a férfi, aki megelégedne azzal, hogy két hetente 1-szer találkozzak vele, mert sűrűbben lehetetlen lenne. Nem is mernék belekezdeni így egy kapcsolatba, de akkor meg biztos, hogy egyedül maradok. Kettősség dolgozik bennem. Szeretnék is társat, azonban rettegek is. Félek egy esetleges újabb sebektől, félek attól, hogy csak ki akarnak használni, hogy csak hülyítenek. Dagadt vagyok, erre, hogy a lelkem kicsit jobban legyen csokira vágyom, édeset ennék, mintha ez a kis édesség, úgymond magam kényeztetése bármit is megoldana. Aztán mikor befalok mindent persze jön a lelkiismeretfurdalás, és rettegés a mérlegtől. Fogyni szeretnék, mert kellene, hogy ne kapjak én is infarktust idő előtt, mivel nekem még fel kell nevelnem a fiam. Ezzel szemben… áááááá… kész káosz vagyok.
Olyan jó lenne, ha valaki időnként átölelne, ha megsimogatná a fejem. Egy sima mezei simogatásra vágyom… évek óta nem volt ilyen, hogy valaki megsimogasson és itt nem a szexre gondolok, hanem sima, mezei érintésre. Megért valaki? Tudom, hogy ez most semmi más, mint nagyfokú önsajnálat, de mivel nem mondhatom el senkinek, így leírom mindenkinek, hátha könnyebb lesz.
Oldal ajánlása emailben
X